Hétvégén gyakran összevonom a reggelit és ebédet (regebéd, aka brunch), és úgy 11-12 óra körül eszem egy tartalmas, meleg reggelifélét. Amikor marad valami húsos cucc előző napról, ami önmagában már kevés, no, akkor az kiválóan felhasználható egy omlett megtöltésére :) Általában bolognaival (paradicsomos, darált húsos) töltöm meg, ám most az előző posztban szereplő tejfölös-hagymás pirított csirkemájból maradt úgy 4-5 evőkanálnyi.
Felütök 2-3 tojást, és alaposan összekeverem kb. fél deci tejjel, illetve kevés sóval, borssal. Lehet belekeverni pirospaprikát, avagy egyéb fűszereket, ez függ a tölteléktől is.
Serpenyőben kevés zsiradékot hevítek és ráöntöm a habosra kevert tojást. Nem nagyon piszkálom, max. a szélét, hogy ne égjen oda, a lényeg, hogy egyben maradjon, lepényformában. Mivel mindig van egy jobban sülő féloldal, általában ezt fogom ráhajtani a másikra. Amikor nagyjából félig átsült a tojás, erre a bizonyos hígabb másikra pakolom a csirkemájas maradékot, amit előzőleg mikróban kicsit átmelegítettem, mert itt nem fog, és ráhajtom a lepény szilárdabb felét. Ez vagy sikerül, vagy nem, többé-kevésbé próbáljuk meg lefedni. Mivel a tojás hamar elkészül, már nem sokat kell sütni így, összehajtva, elég néhány perc.
Átjuttatom valahogy egy tányérra (a hajtás után ez a másik nem könnyű művelet), és ráteszem az előzőleg bekevert kb. fél-egy deci tejfölt (icipici só, bors, egy gerezd [végre úúúúj és magyar] fokhagyma zúzva, illetve snidling).
A bolognai verziónál vagy elhagyom a tejfölt, vagy csak minimálisan teszek rá pl. bazsalikommal, és sok-sok reszelt sajt.
Úgy is lehet, hogy nem a tányéron, hanem még a serpenyőben ráteszed a sajtot (rögtön a hajtás után, nehogy leégjen ezalatt az egész!), akkor tutira ráolvad, és a tejföl is átmelegszik.
Ez itt a képen szarul néz ki, de gondolj a Chokitóra: Ronda, de finom :D
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek