DSCF8502.JPG

Hozzávalók:

  • 90–100 dkg zöldbab (2x450 gramm mirelit, vágotthüvelyű)
  • 20–25 dkg kolbász (Lidl-ben kapható Kiskondás nagyon finom!)
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 2–3 gerezd fokhagyma
  • 2–3 dl tejföl, kevés liszttel összekeverve
  • kevés zsír vagy olaj
  • só, bors, pirospaprika
  • kevés majoranna
  • petrezselyemzöld

 

Extra:

  • néhány deka kockázott bacont pirítottam a hagymával együtt

Kevés időm és energiám volt most a főzésre, viszont mivel mindketten imádjuk ezt a fajta főzeléket, gyakran elkészítem, havonta egyszer minimum, leginkább hó végén, amikor szűkös már a költségkeret. Ebből a mennyiségből két felnőtt ember kétszer tud enni, és az energia árát nem számolva maximum 1300 Ft-ból megvan.

Először is a hagymát apróra vágom, és a már eleve kockázott baconnel együtt az olvadt zsírra dobom és picit megpirítom, majd fedő alatt párolom. Általában nem teszek alá bacont, ez most hirtelen ötlet volt; emiatt eleve kevesebb zsír kell. Ha nem sápadt, hanem narancsos főzeléket szeretnénk, akkor most félrehúzom a tűzről a hagymát-bacont, szórok rá kevés pirospaprikát. Többnyire fele-fele arányban szoktam édes-nemest és csípőset, de most nem vágytam pikáns ízvilágra. Visszateszem a tűzre, megkeverem, és ügyelek rá, nehogy odakapjon. A fokhagyma egy részét rá lehet ilyenkor zúzni, a többit majd a végén.

Utána ráborítom a zöldbabot és felöntöm annyi vízzel, ami éppen ellepi. Elkövettem azt a szakbarbárságot, hogy amikor már felmelegedett az egész, tettem bele Vegetát – néha jó az; illetve kevés majorannát, sót, őrölt borsot, és lefedve, kis lángon magára hagyom, kb. 20-30 percre. Néha azért ránézek, megkeverem :) Amikor már majdnem puha a bab, hozzáadom a karikára, fél karikára vágott kolbászt, és a zúzott fokhagymát, és tovább főzöm lefedve, kb. 10-15 percig. A tejfölt simára keverem, esetleg szitálok bele egy kevés lisztet, hogy tényleg besűrítse a főzeléket – ez mindig attól függ, hogy mennyi víz főtt el, illetve hogy ki milyen hígan/sűrűn szereti. 

Szóval belekeverem a tejfölt, épp hogy összerottyantom az egészet, viszont folyamatosan kevergetem, nehogy összecsomósodjon. Ha szükséges, utánsózom, illetve ilyenkor kerül bele friss zöldpetrezselyem (télen egyenesen a mélyhűtőből 3 jégkockányi).

Eredetileg olyat akartam főzni, ahol a köret a krokett (ma valahogy megkívántam), de az élet mindig átírja a terveket – jelenleg egy szokásos instant céges kocsmázás írta felül nem-a-bevásárlási, hanem a mit-van-kedvem-elkészíteni-ezek-után kedvemet :)

Most írhatnám azt, hogy amíg a fahéjas kávémet szürcsölgetem, addig.. de ez nem igaz, mert azt reggel szoktam, amikor nem főzök, hanem bootolok... Helyette egy jóféle Kamocsay Hilltop százaz vöröset szürcsölgetek – van ez így. 
Szóval... épp sül a sütőben a címben említett cucc... Lehet, írtam már Stefiről, nemtom, én szeretem, úgyhogy maholnap ez lesz ebédre. Jó kis vegyesvágott savanyúval, házi, naná!
Eredetileg tényleg úgy kerestem a fejemben ötlet után, napközben, hogyakkormost krokett, de mire hazaértem, nem éreztem ezt a dolgot, ehelyett:

Húsnemű:

  • kb. 60 dkg darált hús, leginkább cocából
  • 1 kis fej vöröshagyma 
  • 1 nyers, 2 főtt kemény tojás
  • kb. 2x5-6 cm-es kolbászdarabka (ez most extra)
  • zsiradék, zsemlemorzsa
  • egy zsemle eredetileg, nálam egy vastagabb szelet saját sütésű köményes kenyérből, tej-víz fele-fele arányában áztatva
  • mindenféle fűszerek: csemege és csípős pirospaprika fele-fele; őrölt fekete és fehér bors, só, 2 gerezd fokhagyma zúzva, illetve én még tettem belel leheletnyi majorannát, köménymag pedig került bele a kenyérből

Köret:

  • 6 közepes krumpli megpucolva, negyedelve körétettem, fűszerek (só, bors és kakukkfű)

Két tojást keményre főzök, ezalatt hagymát aprítok, és ugyanúgy belekeverem a darált húsba, ahogyan a fűszereket, illetve a szétázott kenyeret és fűszereket, sőt, öntök bele egy keveset a tej-víz keverékből, amiben a kenyér ázott. A maradék folyadékot majd a végén a tepsibe öntöm, amikor minden nyers hozzávalót elrendezek.

Nyersen:

nyersen.JPG

A tepsit kikenem azzal a kolbászzsírral, ami hétvégéről maradt vissza, belehelyezem a bekevert darált hús kb. felét. Ráteszem a két megpucolt főtt keménytojást, valamint a két kis kolbászdarabot, és befedem a darált hús másik felével. Már előtte és utána körbeburkolom némi zsemlemorzsával - na, ezért nem csináltam közben fotót, nem volt tiszta ujjam :D
A negyedelt krumplikat köréhelyezem, külön sózom, esetleg borsozom, és nem sajnálom a kakukkfüvet.

A kolbászzsírból teszek ide-oda a tetejére darabokat - majd jól beleolvad. Lefedem alufóliával, és úgy jó 40-50 percre beteszem az előmelegített sütőbe.

Ilyen félkészen; minden puha, átsült-párolódott; locsolgatás folyamatban:

felkesz.JPG

Ezután alu le, és meglocsolgatom az összes mindent az alóla kikanalazott zsíros cuccal, majd sütöm még kb. további 20 percig - fedetlenül. Ezalatt a húsz perc alatt még legalább kétszer előveszem és meglocsolgatom a fűszeres zsiradékkal, hogy jól rápiruljon. 

Na, hát a rezsicsökkentés jegyében egy gázabb a gáz, úgyhogy így néz ki végül (korábban kiszedtem a krumplit, mert már így is túl puha, viszont nem pirult, sem ez, sem a stefi :/) – de biztos nem olyan rossz... Lett viszont jó sok szaft, amit holnap a krumplira teszek, és nem felejtem a házi savanyúságot hozzá ;)

DSCF8432.JPG
DSCF8430.JPG

Igen, tényleg ez a köret :) még magam sem tudom, összeillenek-e, de az az igazság, hogy krumpli volt egész múlt héten, a rizst zöldséggel feldobva pedig kezdem unni. Kizárólag levestésztám van itthon, de egy hirtelen ötlet (a nokedli) valahogy vonzónak tűnt... Majd holnap kiderül, passzolnak-e vagy sem.

DSCF8392.JPG

Szóval... rég írtam bejegyzést, a munkám és egyéb dolgok kissé elvontak az írástól. A főzéstől nem, ám leginkább egyszerűbb vagy semmi-extra kajákat készítettem... Pl. zöldborsófőzelék sült virslivel, vagy rakott krumpli, sima sült csirke zöldséges pirított rizzsel, meg ilyesmik. Az egyetlen kivétel a múlt hét eleji sült libacomb volt római tálban, de igazán lusta voltam dokumentálni. Ráadásul életemben először dolgoztam libával, és nem sikerült fotóképesre, viszont finom volt :) Majd legközelebb, de most a mai:

Hozzávalók:

  • csirkecombok (most csak felső volt, de jobban is szeretjük)
  • kevés zsiradék
  • mustár
  • méz

fűszerek:

  • törött vegyes bors
  • majoranna
    • mindehhez opcionálisan:
  • szalonnacsíkok (füstölt-főtt császár vagy erdélyi vagy akármi)
  • kb. 2 dl tejföl
  • néhány deka reszelt sajt (keményebb fajta)
  • 1 kis gerezd zúzott fokhagyma

Egyéb fűszer a tejfölös cuccba (fehér bors, kevés zöldfűszerkeverék, stb., ízlés szerint). Só attól függően, mennyire sóztuk be a húst, illetve tettünk-e rá szalonnát.

Nokedli:

  • 30 dkg liszt
  • 1 nagy tojás
  • 2 ek. tejföl, 20%
  • pirospaprika (opcionális, nálam hirtelen ötlet volt), kb. két csapott teáskanálnyi, csemege vagy csípős
  • víz, amennyit felvesz, nálam kb. 3-3,5 dl 
  • kevés zsiradék

A combokat már délelőtt besóztam, majd körbekentem mustár-méz 2:1 arányával, amelybe belekevertem némi törött vegyesborsot, mérsékelten majorannát. Kb. hat órát hűtőben tartottam.

A mustár fele-fele arányban volt a csípős-féle Angliából, amit úgy szeretek, illetve az itthon kapható nem csípős nagy flakonos "nem a legjobb" verzióból.

Délután a sütő előmelegítése közben bekeverem a nokedli hozzávalóit. Általában javasolnak egy kevés olajat is az egészhez, hogy könnyebb legyen kezelni (ez igaz!, főleg ha keményre szeretjük csinálni...), én ma az olívaolaj helyett a múlt heti libasütésből visszamaradt zsírból teszek bele egy evőkanálnyit. A csemege pirospaprika belekeverése hirtelen ötlet volt, inkább, hogy színt adjak neki, de kóstoláskor egyáltalán nem bántam meg. 

DSCF8387.JPG

Szintén libazsírral kikenek egy kisebb tepsit, majd beleteszem a combocskákat, a tetejükre helyezek egy-egy vastagabb (kb. 3-5 mm) szelet erdélyi szalonnát, lefedem alufóliával, és cca. 40 percre beteszem a már meleg sütőbe.

Ezalatt felforr a noki sós vize – mehet az izmozásos szaggatás ;)

A nokedli elkészült, leszűröm, és szintén egy kis libazsírral keverem össze egy tálban, majd hűlni hagyom. Időnként átkeverem, nehogy összeragadjon, úgysincs jobb dolgom, amíg sül a hús.

Amikor majdnem kész van a comb, leveszem az alufóliát, és megpirítom a tetejét. A pirítás idejét kettéosztom (kb. 2x7-8 perc), félidőben a szalonnát megfordítom a tetején, hogy mindkét oldala jóóól megpiruljon. Amikor már mind a szalonna, mind a csirke bőre frankón megpirult, rákanalazom a tejföl-sajt-fokhagyma-minimál só-esetleg kevés fehér bors - keveréket, és további 8-10 percig sütöm...

Leszámítva a délelőtti kenegetést, hogy összeérjen, maximum egy órán belül kész lett minden.

Ebbe a tejfölös cuccba lehet keverni akár egy fél tömlőnyi ömlesztett sajtot, akár natúrt, akárt ízesítettet :)

Beköszöntött az október, én pedig lázadásképpen próbálom elcsípni a nyár ízét, még egyszer, utoljára... Persze, tettem el télire kovászos ubit, meg sóval bőven blokkolt natúr uborkát salátának, és persze lecsót, ezt meg azt, de kevés lesz... Idén nyáron már csináltam padlizsánkrémet, jóóóó fokhagymásan (recept később), de ezt leszámítva, valamiért kimaradt ez a törökparadicsomnak nevezett zöldség a repertoárból. Mondjuk, amennyibe került még a piacon is, biztos nem véletlen...

Már hétvégén elhatároztam, márpedig sütök egy kis töltött padlizsánt, amúgy hedonista módra, minden jóval. Szerencsém volt, minden előre elképzelt és instant hozzávalót kvázi akciósan sikerült beszereznem, kivéve persze magát a padlizsánt

(499,- kilója, pedig 10-ből 2 ha kinéz valahogy, a többség elég roggyant. Épp most kéne csinálni belőle krémet, mert a turmix után senki meg nem mondja, mennyire volt ép vagy sem az alapanyag).

No, sebaj.

Hozzávalók:

  • 2 közepes, egészséges padlizsán
  • 1/2 kg darált hús
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma, zúzva
  • kevés tejföl
  • baconszeletek (egyik extra)
  • reszelt sajt (másik extra)
  • olaj

Fűszerek:

  • bors (fekete, fehér avagy törött tarka, olymindegy)
  • kakukkfű
  • bazsalikom
  • kömény (őrölt, egész vegyesen)
  • fahéj (őrölt)

Először is legvágom a padlizsán zöld végét (mérgező, mellesleg!), aztán ketté a példányokat, majd sütőpapírral kibélelt lapra teszem őket, és olajjal megkenem a vágott felületet. Ja, és persze előtte megszurkálom villával a héját, mert állítólag képes felrobbanni, és a franc sem akar nem enni, cserébe sütőt takarítani.

Betolom a sütőbe, úgy 35–40 percre. 

Amíg sülnek, úgy 20 perc után kezdem előkészíteni a minden mást: felaprózom a hagymát, illetve – mivel előrecsomagolt bacont kaptam kedvezményesen, amiben persze a remek páratlan öt szelet volt – egy szelet bacont felcsíkozok, és együtt felteszem pirulni némi olajban, majd rádobom a darált húst, és együtt pirulnak tovább (naná, hogy wokban). 

Hozzávetőleg kétharmad-készre pirítom (maradnak még rózsaszín foltok az egyvelegben), amikor rázúzom a két gerezd fokhagymát, illetve az összes fűszert. Ekkora megsül a padlizsán, amelyek belét kivájom kanállal úgy, hogy kb. egy centi húsa marad a héjától számítva. Ez a belsőt rádobom a húsra, szétaprítom a fakanállal, és pár percig együtt pirítom. Mivel a padlizsánból kifolyik némi lé, így nem kell semmi folyadékot az egész alá öntenem. Ezt a végleges cuccot visszakanalazom a padlizsánkeretekbe, enyhén púpozottan.

Arra oda kell figyelni, hogy minimális lé kerüljön vissza, mert 1) nincs rá szükség 2) képes ettől megkeseredni, a fene se érti, miért. Vagy csak én nem :)

Utólag kiderül, hogy túl sok a fél kiló darált hús a két normál padlizsánhoz, kb. 30 deka elég lett volna, de sebaj, mert a maradék 20 dekát (immár készen, fűszeresen-hagymásan) majd lefagyasztom, simán felhasználható bármihez. Szerintem fel fogom ütni majd gombával meg bőségesen tejföllel vagy tejszínnel, és valami tésztával, mondjuk pennével vagy orsóval összevegyítem. Két ebédrevalót simán kiad. 

Szóval padlizsánok megtöltve, és a négy félre kenek némi tejfölt (nem sajnáltam; s nem bírom ki, hogy ne malmozzak rá némi tarkaborsot; csak óvatosan), majd egy-egy baconszeletet ráhelyezek, és vissza sütőbe be, úgy kb. 20 percre. Amikor úgy látszik, hogy a bacon szépen megpirult, a tejföl is megsült alatta, akkor reszelek mindegyikre valamennyi sajtot, ízlés szerint, és még öt-hét percre visszateszem a sütőbe. 

Aztán meg így néz ki:

padlizsan_toltott.jpg

Ötletek:

Szerintem bacon helyett/mellé akár egy kevés kolbászféle simán elfér, felaprózva. 

A fahéjat egy másik receptben láttam, először furcsálltam, nem is tettem sokat (se alig), és végül bejött. A padlizsánban az a jó (hasonlóan a cukkinihez, patisszonhoz, illetve spárgához), hogy sokféleképpen variálható, főleg a fűszereket szeretik. Ettől lesz ízük. A padlizsánnak pluszban a fokhagymától.

Sajt... én most sima trappistának nevezett hulladékot reszeltem rá, de nagyon el tudom képzelni valami jó kis füstölt sajttal, főleg a baconnel együtt. Illetve valamennyi ömlesztett sajtféleség a darált húsos cuccba? Na, ugye, hogy jól hangzik az íze? :D

A tetején-bacon helyett simán el tudom képzelni pl. paradicsomkarikákkal, vagy gombaszeletekkel, avagy bármilyen zöldséggel. :)

DSCF7679_.jpg

Hozzávalók:

  • 8–10 vastagabb, sós palacsinta (1 tojás, 15 dkg liszt, 2,5-3 dl tej, kevés szóda, só, esetleg fűszerek)
  • 50–60 dkg darált hús
  • 1 cukkini
  • 3 paradicsom
  • 30 dkg gomba
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3–4 gerezd fokhagyma
  • 40–50 dkg tejföl (ízlés szerint)
  • 1 (vagy 2) tojás
  • kevés tej
  • fűszerek: só, borsfélék (őrölt fekete és fehér; durva tarkabors), majoranna, bazsalikom, kakukkfű, esetleg petrezselmzöld a tetejére

Legelőször is kettévágom a vöröshagymát, az egyik felét apróra vágva a darált húshoz adom, a másik felének a felét karikázva (vagy felaprózva) a palacsintatésztájához adom.  A tésztát picit több sóval készítem, illetve szórok bele egy keveset a Horváth Rozi-féle 9-fűszerkeverékből, majd megsütöm a palacsintákat, de nem teljesen, mivel a sütőben még elég időt fog eltölteni. Amikor kihűl, kettő kivételével felcsíkozom (kb. 7–10 x 2 cm).

A húshoz már hozzákevertem az igen apróra vágott fél hagymát, illetve megfűszereztem sok borssal és elég sok majorannával. Lehet hozzáadni egy tojást, illetve kevertem bele egy evőkanálnyi ketchupot és egy rendes teáskanálnyi rendes mustárt (még mindig Angliából :) ), gondolom, nem fog neki ártani.

A cukkinit úgy egycentisre karikázom (mivel még zsenge, nem hámoztam meg), a paradicsomokat is viszonylag vastagra, szintén karikára, a gombafejeket is a szokásosnál vastagabbra szelem (kb. 4-5 mm).

Előkészítem a mártást is; rengeteg tejfölt szánok ide, mert a rétegek közé is teszek. Belezúzom a fokhagymát, megsózom-borsozom, illetve belekeverek egy tojást és egy kevés tejet: kellemesen híg, olyan tejszínállagú lett. Ezt majd kb. 4 egyforma részre osztom, kettő a rétegek közé, egy a tetejére, s a negyedik (ez lehet kicsit több) a legeslegvégére marad, a rásütési fázisban.

A tepsit kiolajozom és az aljára fektetem a két egészben hagyott palacsintát. Elhelyezem rajta a gomba harmadát, majd helyes mintában, váltakozva teszek rá paradicsom- és cukkinikarikákat. Egy picit meghintem sóval, illetve a cukkinire kakukkfüvet, a paradicsomra pedig bazsalikomot szórok. A zöldségkarikák közé elrendezem a darált hús felét, majd meglocsolgatom a tejföllel; nem kell teljesen befedje, elég csak csíkokban ráfolyatni. Ezután beterítem a palacsintacsíkok felével, és kezdődik elölről: gombaréteg, majd cukkini és paradicsom, halvány sózás, kakukkfű/bazsalikom, majd közéjük a hús második fele, legvégül a tejföl. Aztán a palacsintacsíkok másik fele, gomba utolsó harmada, zöldségek, só, fűszerek, viszont ide már nem maradt (nem hagytam) hús. Újra meglocsolom tejföllel, befedem alufóliával és így párolom-sütöm úgy 35 percig. Ezután leveszem a fóliát, és a megmaradt negyed hagyma karikáit rászórom a tetejére (illetve én megtuningoltam egy kevés füstöltszalonna-csíkkal) majd így sütöm tovább kb. 20 percig (amíg a hagyma/szalonna megpirul, és a szaft egy része kisül).

DSCF7643_.jpg

Legvégén a maradék tejfölt még ráöntöm (ha nem tettél rá szalonnát, akkor sajttal is megbolondíthatod; nekem a kettő valahogy nincs harmóniában), megszórom petrezselyemzölddel és pirosra sütöm.

Az egész aljára direkt nem öntöttem semmilyen folyadékot, kivéve a tepsi kizsírozását, mivel minden zöldség elég levet enged, és a sok tejföl is megadja a szaftos állagot :)

Mivel a cukkini olyan, mint a mozzarella vagy a spárga: tök semleges ízű, így sok mindennel kombinálható, fűszerezhető. Minden fűszert módjával használtam, kivéve a húshoz a majorannát, így többfélét is alkalmazhattam, de semmi olyat, ami erőteljesen dominálna.

Egyébként rohadt meleg van: a nappaliban 33,6, odakint úgy 40 Celsius fok körül, a konyhában dettó – nem vagyok normális, hogy palacsintákat sütök, meg a gázsütőt üzemeltetem… :D

DSCF7660_.jpg

DSCF7574.JPG

Ma nem vittem túlzásba a varázslatot, rohadt meleg volt a konyhában délután négykor, és azért durva, hogy fél 6-kor sem lehet megmaradni a teraszon, napernyő alatt, fröccsel... 

Szóval ma egyszerűvel készültem az eljövendő munkanapokra. 

Hozzávalók a húshoz:

  • 6-8 csirke felső-, vagy 3-4 egész csirkecomb
  • ugyanennyi gerezd fokhagyma (ha túl duci, akkor hosszában kettévágva, egy fél egy darabhoz)
  • só, bors majoranna
  • olaj

Hozzávalók a krumplihoz:

  • 5-6 szem közepes méretű (új)burgonya
  • olaj (minimum sózva, részemről most is a Horváth Rozi-féle 9-zöldfűszersó játszott)
  • a töltelékhez pedig bármi, amit gondolsz:
  • kolbász, hagyma karikázva, szalonnacsíkok, sajt csíkban vagy reszelve, zöldségek csíkban.

(nálam jelenleg kolbász-hagyma karikák, illetve paprika szerepelt)

Hozzávalók a mártáshoz:

  • Tartásmártás felütve paradicsomszósszal, -sűrítménnyel avagy hasonlóval:

A háziasan sűrű tartárhoz végy

  • két tojássárgáját
  • 1 nagy tubus majonézt (18 dkg)
  • 2 dl tejfölt
  • 1 púpozott teáskanálnyi porcukrot
  • 2 teáskanálnyi mustárt (huh, ezt Angliából hoztam még a télen, majdnem olyan jó, mint a dijoni!)
  • néhány csepp citromlevet
  • őrölt fehérborsot, sót

A tojássárgáját keverd simára a porcukorral, egy kis sóval és borssal. Lassan add hozzá a majonézt, a mustárt és a citromlét is. A tejfölt előbb keverd simára, majd öntsd a mártáshoz. Ha az egészet jól összekeverted, kóstold meg – ha kell, még sózd, borsozd –, s 1 órát pihentesd hűvös helyen. Hogy finom Aurorát csinálj belőle, 4 dl tartárhoz kb. 2 nagy evőkanálnyi paradicsomsűrítményt adj. Mivel én olaszos híg paradicsomot használtam, nem azt a konzervált, Fácán-jellegű sűrű izét, így még némi tejfölt hozzáadtam az egészhez, hogy kellemesen önthető állagú legyen.

DSCF7582.JPG

Amúgy a hússal nincs sok teendőm, miután szokás szerint lepucoltam, mindegyikbe egy-egy gerezd fokhagymát szúrtam, illetve megfűszereztem sóval, tarkaborssal (igen, meaculpa, megint "malmoztam"), valamint morzsolt majorannával. Ezután adtam neki egy gyors pirulást a fenti gázon, teflonban, alig olajban, mert nálam csak így tud lenni később finom ropogós a bőre. (Ha valakinek van jobb ötlete, ezerrel várom hozzászólásban!)

Ezután tepsibe fektetem és alufóliával lefedve kb. 30 percig sütöm, előmelegített sütőben. Amikor majdnem kész, leveszem róla a fóliát, és úgy pirítom tovább, a bőrös tetejét gyakran locsolgatva saját zsírjával.

DSCF7585.JPG

A krumplit már korábban előkészítettem (sikerült a hússal teljesen egyidőben megsütnöm):

Ilyesmire rendszeresített kefével alaposan megsikálom, majd bevágom 3-4 milliméterenként, úgy kétharmad (de utálom már ezt a szót!) mélységig, hogy az alja egyben maradjon. Jól megolajozom mind kívül, mint a réseket (a legjobb ecsettel, és közben imádkozni, hogy nem ragad közbe szál...), ráhelyezem őket egy sütőpapírral bélelt tepsire és zsuppsz be! az előmelegített sütőbe. Fajtájától függően kb. 30–40 percig sütjük. Amikor majdnem kész, kivesszük és megpróbáljuk a réseit megtöltögetni az addig felkarikázott-csíkozott ez-meg-azzal :) Mind ez, mind az előolajozás könnyebbnek hangzik, mint amilyen valójában :D

Tényleg bármit lehet bele tenni, ami csak eszedbe jut, lényeg, hogy passzoljanak egymással, illetve a hússal és annak fűszerezettségével. Én épp ezért nem spiráztam túl a húst (só, bors, majoranna és slussz!).

A sajtnál lehet olyan opció (én most nem tettem végül), hogy vagy csíkozott bele a résbe, vagy a legvégén reszelt formába a tetejére, akár tejföllel keverve. Ha füstölt a sajt, az még jobb :)

Na, ezután vissza a sütőbe, és készre sütjük, ez kb. 10-20 perc között mozog. Mivel – jó esetben – közben a húsról is lekerült a fólia, nyugodtan lehet a husi zsírjával a krumplit is locsolgatni ;)

DSCF7578.JPG

Ezek után csak jó étvágyat tudok kívánni :) 

Amennyiben nincs kedved mártásozni, vagy nem szereted, egy jóféle vegyes saláta, vagy paradicsomsaláta akár lilahagymával, akár mozzarella-bazsalikom kombóval, vagy akár egy jó kis tejfölös uborkasaláta is kiváló hozzá. Ez esetben viszont mindenképpen tejfölözd le a végsütésnél a krumplit... Ha rázúzol némi fokhagymát vagy újhagymát vagy zöldfűszert: senki és semmi nem fog megsértődni :)

Utóirat:

Amíg ezt a posztot megírtam a teraszon, néha rágyönyörködtem a folyamatban lévő koviubikra (legkésőbb keddre kész!!!):


DSCF7566.JPG

DSCF7596.JPG


kesz_minden.JPG
Hozzávalók:

Töltött csirkecomb:

  • 9 felső comb (igen, 9. Nem 8, és nem 10 db volt abban a súlymennyiségben, amit kértem), vagy 4-5 egész comb
  • 25 dkg tehéntúró
  • 10 dkg juhtúró
  • ~1-1,5 dl tejföl, 20%
  • néhány deka natúr vagy zöldfűszeres krémsajt
  • 1-2 gerezd fokhagyma zúzva
  • kapor
  • só, tarka bors, chili (malmos verzió a dilim, szóval ebből toltam), illetve, ha gondolod, némi majoranna a hús tetejére.

Gombamártás:

  • 30 dkg gomba (most kizárólag laskából készült, vargányából lenne a tuti, avagy laska+barna és fehér csiperke kombó)
  • 2-3 fej vöröshagyma (akár kockázva, akár félkarikákra)
  • ~1,5-2 dl tejföl és ~ 1-2 dl tejszín kombinációja (tetszőlegesen)
  • frissen reszelt szerecsendió
  • fehér bors és só
  • Opcionálisan: 0,5-1 dl száraz fehér bor

Köret:

  • rizs
  • zöldség (ez itt most borsó)
  • só, petrezselyemzöldje

Legelőször is epilálom a csirkecombokat; szédület, mennyi tollmaradványt, fityfenét, miegyebet kell leszedni róluk, majd besózom és félreteszem, ellesznek magukban. Felvágom a hagymákat, gombákat, illetve előkészítem a tölteléket, amelyből kihagyom most a hagymát/snidlinget, mivel a gomba kap bőven. A töltelék hozzávalóit kellemesen kenhetővé keverem jó alaposan, és ízlés szerint fűszerezem. 

Intermezzo: tökjó, hogy volt otthon lilahagyma, kettő, úgy pótlásképp, mert épp ennyi vöröshagyma volt kizárólag belül rothadt. Tegye fel a kezét, aki az elmúlt pár évben, megfelelő gyakorisággal, vett nem rothadt hagymát. Engem ez nagyon bosszant. De legalább drága.

Minden elő van készítve (hiába a szenvedő szerkezet, nem van vele bajom :)

elokeszitve.JPG

Igen, ott látszanak a Malmaim... <3 szívecske <3 :D

A hagymát felteszem pirulni zsiradékban, harmadidőnél rádobom a felaprított gombát is, és együtt pirítom tovább. Mielőtt teljesen megpirulnának, lehalkítom a kraftot, reszelek rá szerecsendiót (gomba szereti nagyon!), és meghintem az ide szánt só és fehér bors felével, majd lefedve párolom egy kevés vízzel. Menet közben derül ki, mennyi levet enged a gomba; az egész párolási idő alatt szűken feléig hagyom ellepni. Időnként megkavarom, amúgy magára hagyom. A sütőt bekapcsolom, hogy előmelegedjen.

Intermezzo: a nyugati fekvésű konyhámat, ahol épp a lemenő nap fényében tüsténtkedem, hirtelen beborítja valami nyomasztó sötétség. Mivel van időm, teraszra ki: 

felhok.JPG

Aztán nem lett ebből pacifütyi sem, nemhogy vihar.
Intermezzo vége.

Szóval most van időm a csirkecombok bőre alá varázsolni a tölteléket, amennyit csak lehet. Nem egyszerű művelet, közben igenis nyalogatom ujjaimat, tökjó, hogy nem jár erre áentéesz, és ki nem szarja le amúgyis, nem intézményesítetten főzök. :)
Azzal számolni kell, hogy valamennyire össze fog menni a hús a bőrével együtt, tehát ki fog folyni bizonyos mennyiségű túró, ám ebből jó kis szaft lesz, amiből később csenhetünk a borsós rizs pirításához, és egy icipicit a mártáshoz – ez tényleg csak egy kis extra ;)

Kiolajazott-zsírozott tepsibe fektetem a combokat. Na, most derült ki, miért 9 darabot kaptam: tökéletesen ennyi fér a tepsimbe; nem több, nem kevesebb:

nyershus.JPG

...és megsózom még egyszer őket (mert a nagy töltögetésben lefogdostam róla az előző sózás nagyját), illetve török még rá a tarkaborsból, és hintek rá morzsolt majorannát, nem feledve, hogy fűszeres a töltelék, majd betolom a sütőbe, alufóliával letakarva. Még egy fázis pipa.

Közben nem felejtem el néha-néha átkeverni a gombát és visszafedni, illetve, ha szükséges, némi vizet aláönteni.
(máskor pirítanék a hagymával együtt kockázott bacont is, ám most túl karakteres a töltelék, úgyhogy hagyjuk)

gombamartas.JPG

Mivel a husival jó 35-40 percig nincs törődnivalóm (észben kell tartani, hogy hiába gyorsan készül el amúgy a comb, mivel vastagon töltött, megnő az átsülési idő, viszont kevésbé szárad ki; a túró megvédi ettől), így X adag rizst kimérek és (átmosott, megszáradt állapotban!) összekeverem egy kis olajjal abban az edényben, amiben majd megfőzöm. Néhány percig óvatosan, közepesen erős lángon pirongatom és átkeverem, hogy minden szem körbeolajozódjon, majd felöntöm 2X mennyiségű langyos vízzel (ha előfőzött-gőzöld a rizs, akkor 1,5X). Személy szerint teszek hozzá valamennyi vegetát vagy delikátot, és nagyon ritkán keverve (ne kapjon oda, de ne is törjön) hagyom főni, mérsékelt tűzön.

A gomba ez alatt nagyjából megpárolódott, úgyhogy...

[[aláborítok némi száraz fehérbort. Nem vagyok határozatlan típus, de nem bírtam eldönteni, hogy a gomba vagy a tepsi hús alá öntsem a bort – erről egy feldobott  érme gondoskodott: a gomba nyert :) Ez esetben 1-2 percig hagyom összeforrni néhány percig, majd...]]

...szépen rácsorgatom a tejszínt és tejfölt, illetve a só-bors másik felével, majd összerottyantom, közben kevergetem. Nem muszáj, viszont én azért szoktam felezni a fűszert, mert az az illúzióm, hogy az első felével, amikor párolódik, akkor önmagában tartja a jó kis aromákat és visszakerül a fedőről, a második felével pedig ráerősítek, ennek már nincs esélye elillanni. Eddig bejött ;)
Amikor rottyan párat, lehúzom a tűzről – ez gyakorlatilag elkészült, hagyhatjuk kihűlni. 

A rizst nem felejtjük el keverni időnként, és amikor már félig kész, ráborítok valamennyi fagyasztott zöldborsót vagy másfajta zöldséget (típus és mennyiség ízlés szerinti, de figyelve, hogy illjen a többi összetevőhöz). 

Előveszem a húst a sütőből, felbontom a fóliát; nem, még nincs kész, fólia vissza, sütőbe be; hagyjuk még.

A rizst, amikor elkészül úgy 90-95%-ra, s éppen nem hagy vizet magán, átborítom egy halványan kiolajazott akármibe (nálam ez mindig wok, a gomba is ebben készült, aztán elmosogattam), és viszonylag erős lángon elkezdem pirítani. Továbbra is ritkán kevergetem, inkább egyben fordítok meg nagyobb darabokat egy széles, lapos készséggel. Már az elején bőven meghintem petrezselyemzölddel, úgy pirítom, kb. 10-12 percig. A lényeg, hogy véletlenül se legyen összeragadt, nyálkás izé, amit lehet pálcikával enni, de ezt már a főzéskor megalapozhatjuk. Viszont kap egy halvány/erősebb pirított színt.

A húsról közben nem feledkezem el, és ha majdnem késznek látszik (értsd, valószínűleg nem nyers belül, úgy 35-45 perc után), akkor már fólia nélkül teszem vissza, hogy piruljon a teteje, amit az alóla szedett zsiradékkal locsolgatok a hátralévő kb. 15-20 percben, úgy két-három alkalommal. Ez is nemsokára kész, talán épp a rizzsel egyidőben.

!Tipp: Ebből a (fűszeres, kicsit foyékonytúró-tartalmú) zsiradékból néhány evőkanállal lehet szedni az éppen piruló rizshez, és/vagy az éppen hűlő gombamártáshoz. 

Elkészült minden!

 

Végül egy fotó a nyers laskákról, bár "élőben" sokkal jobban néztek ki:

laskák.JPG

Ezúton köszönet támogatóimnak:

Barbárfivérek, Tankcsapda, Road, Cypress Hill, Delinquent Habits és Irie Maffia zenekarok, valamint a Somlói Juhfarknak :D

final.JPG

Hozzávalók:

Húsféleséghez:

  • 1 kg darált (sertés)hús
  • 1 vörös- és 1/2 lilahagyma zsiradékon picit pirítva, majd párolva
  • 1,5-2 zsemle tej-víz kombóban áztatva
  • 2 tojás
  • 3-4 gerezd fokhagyma, zúzva
  • zsemlemorzsa
  • 1 szál lángolt/paprikás kolbász

Fűszerek:

  • só, bors, pirospaprika, kevés morzsolt majoranna

Körethez:

  • 1 kg újburgonya, felkockázva, vegetás vízben szinte készre előfőzve
  • 1/2 lilahagyma, aprózva
  • 1 csokrocska petrezselyemzöld
  • 7-10 dkg vaj alapnak, illetve amikor kész, további néhány deka

Saláta ---- valójában ízlés szerint:

  • 4-5 paradicsom
  • 2 fürtös vagy egy nagyobb kígyóuborka
  • 3 paprika
  • 2 szál újhagyma
  • 1 kisebb doboz feta(ki) sajt
  • kb. 10 szem olívabogyó
  • bazsalikom
  • olívaolaj

A mai este újfent az optimalizáció és fázisok összehangolása jegyében zajlott. Nyugi, 15+ év után a legtöbb embernek megy, beleértve a mosogatást is :)

Amíg a zsemlék áznak a tej-víz kombóban, és felforr a krumpli főzővize, addig lekaparom az újburgonya héját, majd felkockázom. Zsupsz, be a vízbe, amelybe forráskor – a krumplin kívül – beleteszek 2 teáskanálnyi vegetát (delikáttal simán helyettesíthető). 

burgipuc.JPG

Az egy vörös- és fél lilahagymát nagyon apróra vágom, és zsiradékon (sertészsír, olíva- vagy napraforgóolaj, esetleg vaj) előbb picit megpirítom, majd fedő alatt párolom. Amíg ez magától zajlik, addig a húshoz morzsolom az ázott zsemléket, belekeverek még – ízlés szerint szintén –csemege és csípős pirospaprikát vegyesen; fehér- és feketeborsot őrölten; illetve tolok még rá a malmaimból egy kis tarkaborsot, leheletnyi chilit és tengeri sót.... Tuti én tartom el a kotányit a malom-mániámmal :D 

Hozzákeverek két egész tojást, és az ezalatt elkészült pirított-párolt hagymát is (minimál zsiradékostul!), a legvégén pedig egy nagyon kevés majorannát, illetve egy icipici zsemlemorzsát. Minden egyes hozzáadás előtt-után jól elkeverem az egészet, homogénné, egy hosszú villával.

hus bekev.JPG

Egy tepsit kikenek, ez esetben olvasztott sertészsírral, ami korábból, valahonnan megmaradt leszűrve, majd a bekevert hús kb. 45%-át lehelyezem az aljára úgy, hogy a kiválasztott lángolt kolbászszál hosszúságának megfeleljen. Ez utóbbit ráfektetem, és a darált hús másik felét rá- és hozzáigazítom, majd az egészet behintem bőven zsemlemorzsával, illetve én még tekerek reá a malmos tarkaborsból, hogy legyen egy pici sült fűszerkéreg a legvégén:) 

Extrából lehet tenni a kolbi mellé-alá-fölé 2-3 keményre főzött tojást is, mint a Stefánia vagdaltba.

Először lefedve sütöm kb. 50–60 percig, majd fedetlenül – főleg, hogy fűszerkérget szeretnék – további 15, max. 20 percig, többször locsolgatva az alatta hevülő fűszeres zsiradékkal – csak előnyére válik ;)

Az újburgi majdnem készre főtt ezalatt, tehát leszűröm (sajnos most nem tudom hová felhasználni a főzőlevét :( ), majd mivel maradt egy fél lilahagymám a hústól, azt is felkockázom, és zsiradékon (lehetőleg jó sok vajon!) előpirítom, majd rádobom a szinte kész krumplit. Mivel minden ilyesmit wokban készítek, ebben könnyű keverni, dobálni, lazítani – el sem lehet rontani. Amikor már szépen pirulgat, utánsózom, mert igényli, illetve az apróra vágott petrezselyemzölddel összekeverem, majd még néhány deka vajat ráomlasztok, hogy ne legyen száraz, de legalább finom --- és bevégeztetett. Ezt még lehet úgy variálni, hogy a legvégén nem plusz vajjal, hanem a hús alól koronázom meg a zsiradékkal.... Maga a mennyország :)

krumpli kesz.JPG

Mondtam már, hogy imádom a zöldségaprító késemet? Tíz évig nem voltam képes és hajlandó használni, de azóta.... :)

petri.JPG

A #1 saláta pedig a szokásos; ma mediterránra terveztem a fetaki és olívabogyó miatt, így a retek ilyenkor kimarad. Mindent felaprózok, összekutyulom, a bazsalikom-olívaolaj kombót, valamint a sózást nem felejtem (ez utóbbit ésszel, mivel a fetaki elég sós), majd hűtőbe be – reggelre, azaz a másnapi ebédre tökéletesen összeérnek az ízek.  Nagy vágyam volt pluszban némi snidlinget rászelni, de már benne van egy nagyobb és kisebb szál újhagyma, plusz a mediterrán akció (feta+olíva), így nem szerettem volna túlspirázni – és netán elrontani....

Persze, kiválóan alkalmas kiegészítő egy jó kis savanyúság, ám nem nyáron.... Az – számomra – a téli vitaminbomba ;)

DSCF7478.JPG

Bon appetit :)

Omlett-verzió

Címkék: tojás máj hús omlett bolognai maradék

2013.06.22. 16:08

dscf7298_1371909424.JPG_2816x2120

Hétvégén gyakran összevonom a reggelit és ebédet (regebéd, aka brunch), és úgy 11-12 óra körül eszem egy tartalmas, meleg reggelifélét. Amikor marad valami húsos cucc előző napról, ami önmagában már kevés, no, akkor az kiválóan felhasználható egy omlett megtöltésére :) Általában bolognaival (paradicsomos, darált húsos) töltöm meg, ám most az előző posztban szereplő tejfölös-hagymás pirított csirkemájból maradt úgy 4-5 evőkanálnyi. 

Felütök 2-3 tojást, és alaposan összekeverem kb. fél deci tejjel, illetve kevés sóval, borssal. Lehet belekeverni pirospaprikát, avagy egyéb fűszereket, ez függ a tölteléktől is. 
Serpenyőben kevés zsiradékot hevítek és ráöntöm a habosra kevert tojást. Nem nagyon piszkálom, max. a szélét, hogy ne égjen oda, a lényeg, hogy egyben maradjon, lepényformában. Mivel mindig van egy jobban sülő féloldal, általában ezt fogom ráhajtani a másikra. Amikor nagyjából félig átsült a tojás, erre a bizonyos hígabb másikra pakolom a csirkemájas maradékot, amit előzőleg mikróban kicsit átmelegítettem, mert itt nem fog, és ráhajtom a lepény szilárdabb felét. Ez vagy sikerül, vagy nem, többé-kevésbé próbáljuk meg lefedni. Mivel a tojás hamar elkészül, már nem sokat kell sütni így, összehajtva, elég néhány perc. 

Átjuttatom valahogy egy tányérra (a hajtás után ez a másik nem könnyű művelet), és ráteszem az előzőleg bekevert kb. fél-egy deci tejfölt (icipici só, bors, egy gerezd [végre úúúúj és magyar] fokhagyma zúzva, illetve snidling).

A bolognai verziónál vagy elhagyom a tejfölt, vagy csak minimálisan teszek rá pl. bazsalikommal, és sok-sok reszelt sajt.

Úgy is lehet, hogy nem a tányéron, hanem még a serpenyőben ráteszed a sajtot (rögtön a hajtás után, nehogy leégjen ezalatt az egész!), akkor tutira ráolvad, és a tejföl is átmelegszik. 

Ez itt a képen szarul néz ki, de gondolj a Chokitóra: Ronda, de finom :D

 

dscf7235_1371672333.JPG_2816x2120

Kánikula ide vagy oda, enni akkor is kell, munkahelyi ebédet meg depláne. Ma igyekeztem egy kevésbé macerás és kevés hőkibocsátással járó kaját összeállítani magamnak holnapra és -utánra. 

Hozzávalók a két főszereplőhöz:

~ kb. 60 dkg csirkemájjal (szívvel, anélkül, ahogy szeretnéd)

~ kb. 80 dkg újburgonya

- egy fej vöröshagyma

- 3 gerezd fokhagyma, zúzva

- 2 dl tejföl (20%)

- 5 dkg vaj (krumplihoz)

- olaj, zsír vagy vaj a májhoz

- egy szál újhagyma

valamint:

- majoranna (nem-sajnálom-mennyiség), tengeri só, bors (a szentháromság: színes durva malom+őrölt fekete+őrölt fehér), delikát, tej, víz, esetleg chili, esetleg snidling

A kiegészítő salátához:

- 3 paradicsom

- 2 nagyobb paprika

- 1 kígyó- vagy 2 fürtös uborka

- egy kis csomag mozzarella

- olíva (ez esetben paprikával töltve)

- olívaolaj, extra szűz

- bazsalikom, tengeri só, leheletnyi törött bors ("Malom")

- 1 szál újhagyma

- snidling

.......................
Némiképp barbár dolognak éreztem a reccsenős, finom újkrumplit pürésíteni, viszont a jó szaftos májjal együtt már nem is olyan ördögtől való gondolat, szerintem. Ha neked igen, készíts mondjuk petrezselymes kockákat a krumpliból, tuti jó lesz az is :)

No, amíg a krumpli delikátos/vegetás vízben fővöget puhára, addig karikára vágtam a vöröshagymát, és elég rendesen lepirítottam olajon, aztán picit pároltam is. Aztán rádobtam a májat (említettem már, hogy minden ilyet wokban készítek, mert egyszerűen pazar, valamint elronthatatlan?), és óvatosan kevergetve, nehogy összetörjem, pirítom erős lángon. Amikor kb. egyharmad készültségnél járok, onnantól kezdve néhány alkalommal pár kortynyi vízzel (pl. merek a krumpli vegetás főzővizéből) fel-felöntöm, és így pirítom. Kétharmad készültségnél tekerek rá a színes borsos malmommal (egyszerűen imádom!) valamennyit, ízlés szerint, pirítom még, majd picit több vízzel, mondjuk úgy félig lepje el, folytatom a pirítást. Szemmel kell tartani, és óvatosan keverni. Mivel chilis malmom is van, abból is tekerek, de csak kettő nőieset, mert nem szeretném, ha a holnapi negyven fokban a kapszaicin verje ki nálam a végső biztosítékot, de azért pikáns legyen az étek valamennyire ;) Ilyenkor azért még meghintem őrölt fekete- és fehérborssal, de ez megint csak a privát dilim, illetve morzsolt majoranna, tényleg nem szégyellősködve, nagyon feldobja az egészet. 

Amikor kész a máj, és van még alatta bőven szaft, akkor a két dl tejfölt bekeverem nagyon kevés (kb. 1-1,5 teáskanálnyi) liszttel, majd ráborítom a rotyogó cuccra, és összeforralom őket. Részemről ekkor zúzom rá a fokhagymát, mert szeretem, ha nem pirul ki az íze, de gyakorlatilag bármikor rátehető. Néhányat rottyan, aztán kraftot kikapcsolom alóla, és félrehúzom, majd pár perc múlva, amikor még erősen meleg, megsózom. EDDIG nem sóztam, mert a máj hajlamos megkeményedni. A sertés főleg, de néha a csirkemáj is elrontódik. Szóval UTÓLAG sózunk. 

Nyilván a krumpli megfőtt ezalatt, és ha nem a petrezseymes kockáknál maradsz, akkor csak annyi a teendőd, hogy a leszűrt burgikra rádobod a vajat szétosztva, elkezded pürésíteni a nyomóval. Dejóis ez majd 35 fokban, a befűtött konyhában :D
Ebbe beleaprózok egy szál újhagymát, illetve sózom, borsozom (naná, a malommal), amennyiben szükséges, illetve apránként tejet hozzáöntögetve szépen homogén pürévé varázsolom. Ha úgy igényled, lehet tej helyett tejszínnel keverni (selymesebb lesz), tehetsz bele fokhagymát, vagy pl. kakukkfüvet.

A saláta tényleg nem egy nagy ügy, minden viszonylag apróra vágtam, összekutyultam, és zsupsz, be a hűtőbe, hadd érjenek össze az ízek :) A bazsalikomot nem sajnáltam belőle, a snidling pedig plusz opció volt, ha már épp elkanászodik itt a konyhaablakomban. Amúgy tettem belőle a pürébe is, a vékonyka kis újhagyma mellé, simán elfért. 

dscf7076_1370467147.JPG_1280x960

nna... tekintettel a kései (23:20, jómunkásemberidő) időpontra, rövidre fogom ennek a lényegét. Evvvan :)

Az alapállapot az volt, hogy saláta. Sőt! Saláta! Tudjátok, ez a mindent-bele-fajta, van benne némi paradicsom, paprika, újhagyma helyett most lilaféle, illetve retek, majd uborka, most éppen kígyó, mert azt árulnak. Jaigen, illetve olívaolajos alapon behintve sóval, tengerivel, és oregánóval. És ma úgy támadt kedvem, mert van ilyen, hogy hozzákockáztam egy adagnyi mozzarellát. Nna, ezért kellett az oregano :)
Aztán... találkoztam ma ilyennel, hogy pulykamedalion. Jól nézett ki, nem drágán, sőt, akciósan, így vettem cca. fél kilót. Itthon olvastam után, mégis ez-mi-ez. Mindegy is, mert arra, ahogy eredetileg terveztem (saláta mellé rántott hús, ha már sulisoknak nem jut? Alap. Aztán lett belőle fűszeres sült szelet.).... szóval tök más lett. Nem újdonság. A sülthöz használt fűszerek: 
 - naná, só, tengeri, alap

- fekete- és fehérbors, őrölten, hintve

- chili, frissen nyúzva, leheletnyi

- majoranna... nos, nem szégyellősen :)

Pikkpakk, hirtelen lesütve egyik oldal, majd kissé nyugisabban a másik oldal, félideig fedő alatt, halovány zsiradékon végig.

 

És a lényeg... hát ott rohadjon meg az összes Elavultság Rajongó meg a többi... van/volt nekem egy -- ezexerint egyszerhasználatos sem -- ilyen nyomóm. A hercegnő burgonya egy normális világban úgy készül, hogy apróra vágott krumplicskát (én most épp ilyen újat, mert az hype!) mondjuk sós vagy delikátos/vegetás vízben puhára főzöl. Úgy egy kilót, mert Emberre főzöl, ugye. :)

Aztán ha már olyan puhintyós, hogy már törheted, hozzácsinálsz úgy tíz deka vajat, margarint, amid van. Én fele-fele a kettőből, mert épp hónap eleje van, aztán megy a burzsujkodás. Aztán hóvégén persze zúzapörkölt, de erről majd akkor :D
Szóval felvajazod a krumplit a nagy agresszív "kiélem-magam-a-szétnyomáson", aztán hozzákeversz 3 tojássárgáját, illetve némi, jó esetben frissen nyirbált szerecsendiót. A 3 fehérjéhez külön mosatlan járul, amiben felvered, aztán a krumplhoz kevered. Aztán az egészet beletöltöd ilyen csillagnyomós vacakba, ami nálam persze rögtön szétrepedt és funckióját vesztette.... Na, ha a tiéd működik, akkor lájk, és nyomkodsz tepsibe bélelt sütőpapírra ilyen közepes cuclikat; ha a tied is beszart, úgy sosem használva 1000 forintért... ne csüggedj... Adj kraftot a háttérzenére, és oldd meg a kis cuccokat kanállal, villával, akármivel - nem foghatnak ki rajtunk :) Nna, ha ezt mind rávarázsoltad a sütőpapíros tepsire, akkor kábé 180 fokon, kábé  20-25 perc alatt készre is sütöd, ha volt eszed/rutionod előmelegíteni a sütőt :)

Mindezeket persze párhuzamosan létrehozva a legoptimálisabb, plusz közben legalább egy részét elmosogatni, de erre majd úgyis rájössz, ha akarsz.  :)

Ui: a sült pulykamedalion eredetileg 6 db volt az a fél kiló, de rebellizáltam, és aktualizálás közben megkóstoltam az egyik szelet. Mert kóstolás nélkül sovány minden, beleértve az élet....


Bon Appetit! <3


881940_10200186168829702_1903514774_o_1370462224.jpg_2048x1352

Elkészítési idő: optimális esetben kb. 70 perc

Hv. (mind ízlés szerint):
Palacsinta: kb. 15 db sűrűbb, vastagabb, sós típusú palacsinta, az alább jelzett spenót mennyiségének kb. felével kikeverve a tésztát. 

Intermezzo:
*90 dkg darált (sertés)hús
*egy nagyobb fej vöröshagyma
*35 dkg mexikói vegyeszöldség
*15 dkg leveles spenót
* 4-5 dl tejföl
*gomba (4 nagyobb fej)
*némi reszelt sajt a cucc tetejére
*illetve vaj, (olíva)olaj, vagy egyéb zsiradék

Fűszerek: 
*5 gerezd zúzott fokhagyma (2-2-1 arányban); *fekete-fehér őrölt bors; *majoranna; *frissen reszelt szerecsendió (gomba imádja nagyon); *leheletnyi frissen zúzott chili, amennyiben szereted a pikantériát; *esetleg őrölt kömény (gomba is és a hús is szereti); *és persze só

Legelőször is az összes spenót megpárolod 2 kisebb gerezd 
zúzott fokhagymával, egy kis vajon, leginkább saját levében. 
Amikor majdnem kész, kiszeded, felaprítod és kettéosztod. Egyik felét belekevered a palacsintatésztába. Miközben sütögeted a vastagabb palacsintákat, a másik gáz- vagy villanyrózsán elkezded párolni a felszeletelt-aprított gombát, a pl. félkarikára vágott hagymával, és reszelsz rá szerecsendiót. Később hozzáteszed a mexikói zöldséget is, illetve még egy kicsit később a darált húst És a spenót másik felét.

Ettől kezdve viszont kevergetve pirít!gat!od az egész cuccot (közben ne feledkezz meg a sülő palacsintákról!). A húsos-zöldséges cuccot menet közben fűszerezd: először sóval és a kétféle borssal, később meghinted a leheletnyi chilivel, illetve tolhatsz még rá majorannát, őrölt köményt, valamint 2 gerezd zúzott fokhagymát. Brahiból kevertem bele egy tk. pirospaprikát is, hogy ne csak a zöld és fehér színek domináljanak 

Amikor majdnem kész, akkor a tejföl felét belekevered, egy-két rottyanásnyit hagyod, aztán lekapcsolod. Ezalatt valószínűleg a palacsinták is elkészültek - ezeket felcsíkozod, ahogy tetszik, én kb. 5x1,5-2 cm-esre szoktam, kivéve kettőt, ezeket félbevágva a kiolajozott tepsi aljára helyezem. Ezekre szedek valamennyit a húsos izéből, aztán befedem a felcsíkozott palacsintákkal, és így tovább, felváltva. A tetejére palacsinta kerüljön! A tetejét befedem a tejföl másik felével, amit szintén fűszerezek némi sóval, egy pici borssal, illetve a maradék egy gerezd fokhagymával. 
Bevágom az előmelegített sütőbe, kb 20-25 percre, az utolsó öt percben reszelhetsz rá sajtot 
Az elkészülési idő alatt éppen el lehet mosogatni, ÉS elkortyolni egy pohár jól megérdemelt bort 

Opciók/tippek:

- bármi masszívat keversz a palacsintatésztába (pl. spenót), kevesebb db készül el, mint amit gondolsz 
- palacsinta helyett összerakható kifőtt tésztával is (szélesmetélt, orsó, makaróni, tökmindegy), ám nekem az a tapasztalatom, hogy a főtt tészta nagyon magába szívja a szaftot, és másnap már nem annyira élvezhető. A palacsintacsíkok pozitív opció (és kihagyható belőle a spenót. Elsőre  )
- mindig ügyelj az alapfűszerek (só, bors, fokhagyma) arányos elosztására
- ha gondolod, löttyinthetsz kb. 1 dl száraz fehérbort a hús alá, amikor az félig kész - nem fog ártani neki 
- a húshoz a legvégén keverhetsz tejföl helyett tejszínt is, illetve az összerakott tepsi tetejére is tehetsz belőle. A lényeg, hogy kevés leve legyen a zöldséges-húsos akárminek, de legyen valamennyi (amúgy az egész hóbelevancot általában 
wokban rakom össze. Könnyű kezelni és elmosogatni.)
- sok minden keverhető a húsosba, pl. bacon (!sós!), virslikarikák, brokkoli, zöldbab, más zöldségek vagy fűszerek -- ami csak tetszik 

Nem tervezek semmi extrát, Kedves erre tévedt Kíváncsi és/vagy Idegen.

Az elmúlt 15+ évben kifejlődött egy hobbim, aminek mibenlétére kábé épp most ébredtem rá. Talán épp ettől oly édes. Vagy sós. Avagy mikor hogy :)  Tényleg nem szeretnék erőltetetten pluszt beleadni, kizárólag önmagamat. Majd megismersz, ha akarsz, avagy nem, oly mindegy. Imádom a sütés-főzést, na-de főleg testre szabni, variálni, kísérletezni, ezt saját egyszerű fotókkal, valamint saját stílusú leírással alátámasztani...

Jaigen, elég fontos lehet... semmi közöm Mr. Ramsey-hez, egy műsorát sem láttam, ám leírásaimban ettől függetlenül simán előfordulhat némi szabadszájúság, illetve a receptleírások - saját stílusból következően - nyomokban trágár szavakat tartalmazhatnak. 

Akinek ez nem tetszik, nem kell olvassa. :) Elég nagy az internet, hát még a Világ. 

süti beállítások módosítása